Archívum - 2010
október 27th
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa 2010 Merenye Végeredmény
2010. október 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor véget ért a 115 órás nagy pontyfogó kupa a merenyei víztározón. A 31 csapat és segítőik nagyon nehéz versenyen vannak túl. A verseny hétfői megnyitóján (és előtte vasárnap egész délután és éjszaka…) és az azt követő kettő és fél napban szinte megállás nélkül esett az eső, valamint fújt a hideg szél, ami nagyon megnehezítette a horgászatot és a szabadban való kint tartózkodást. A horgászállásokra bevezető utak szinte járhatatlanná váltak, amely probléma már a verseny elején komoly problémát jelentett a csapatok horgászhelyeikre való bejutásában. A szerdai napon azonban kisütött a nap és ez az időjárás kitartott egészen a verseny lezárását jelentő eredményhirdetésig. Hogyan végződött a nem mindennapi megmérettetés? Az alábbi sorokból megtudhatjátok.
október 22nd
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa 2010 Merenye
2010. október 22-én pénteken a Merenyei víztározón zajló II. Misel Zadravec Carp Baits Pontyfogó kupán a péntek délelőtti mérések alapján kialakult sorrend a három szektor közül az Energofish szektorában, valamint a Silverbaits – B.Richi szektorában tette a legszorosabbá a versenyt. Az Energofish szektor első hat csapata között, valamint a Silverbaits – B.Richi szektorának 2,3,4 és 5. helyezettjei között igazából egy darab nagytestű ponty is döntő szerepet játszhat a végső sorrend kialakulásában.
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa 2010 Merenye
2010. október 21-én csütörtökön a Merenyei víztározón zajló II. Misel Zadravec Carp Baits Pontyfogó kupán a délelőtti mérések alapján megint újabb és újabb helycserék történtek a pillanatnyi állásokat tekintve. A szerda éjszaka megint csak szép eredményeket hozott, már 23-ra növekedett a mérhető hallal rendelkező csapatok száma. Az időjárás megenyhült a csütörtöki napra és a héten először kisütött a nap is, amely kellemesebbé teszi a szabadban való kint tartózkodást.
október 20th
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa 2010 Merenye
2010. október 20-án szerdán a Merenyei víztározón zajló II. Misel Zadravec Carp Baits Pontyfogó kupán a délelőtti mérések alapján szépen átrendeződött a 31 versenyben levő csapat sorrendje. Szerencsére egyre több csapat rendelkezik hiteles fogással, így már 20-ra növekedett a mérlegelhető hallal rendelkezők száma. Az időjárás kedden éjszaka és szerda reggelre kicsit megenyhült, de körülbelül 11 óra óta megint csak esik. A majdnem folyamatosan szakadó eső eredményeképpen már-már lassan megközelíthetetlenek a horgászhelyek, a horgászok sok helyen térdig süllyedve járnak a sárban. A körülmények nagyon extrémek, de minden csapat kitartóan küzd az elemekkel!
október 19th
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa 2010 Merenye
2010. október 19-én kedden a Merenyei víztározón zajló II. Misel Zadravec Carp Baits Pontyfogó kupán a délelőtti mérések alapján a következő sorrend alakult ki a versenyben levő 31 csapat között. Az időjárás továbbra sem kíméli a versenyzőket, éjszaka viharos erejű szél mellett rengeteg eső hullott a víztározóra és környékére. A csapatok töretlenül viselik az időjárás viszontagságait!
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa – 2010 – Merenye
Pontosan 11:00 – kor megkezdődött a megnyitó, ahol a Zadravec Team képviseletében Jankovics Zoltán, a Merenyei víztározó képviseletében pedig Regős György köszöntötte a csapatokat. A rendkívül rossz időjárási körülményekre való tekintettel rövid köszöntés és a lehetőségekhez mérten gyors sorsolás vette kezdetét, amelyet az ebéd és a helyekre történő nagyon nehéz és fáradalmas bejutás követett.
szeptember 18th
II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa – 2010 – Merenye
Ezúton szeretnénk tájékoztatni mindenkit a II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa – 2010 – Merenye elnevezésű horgászversenyre eddig nevezésüket leadó és az előleg kifizetésével magukat regisztráló csapatokról! A versenyre eddig összesen 44 csapat adta le a jelentkezését, akik közül az előleg befizetésével az alábbi csapatok már biztosan regisztrálták magukat a nem mindennapi megmérettetésre!
augusztus 29th
Imperial Baits-Carp R Us Bojlisuli szombat reggel
Ma reggel véget ért az idei évi bojlisuli. Rendkívüli eredmények születtek, mivel az összsúly 600 kg ot is meghaladta, az átlagsúly is 8,5 kg feletti volt, és lett egy 20 plusszos tükrös is zsákmányolva.
augusztus 28th
Imperial Baits-Carp R Us Bojlisuli péntek reggeli gyorshír
20+ os hal a bojlisulin!
Lassan a finisbe ér az idei évi bojlisuli, a már megszokott módon gyarapítják a kilókat a srácok.
Az eddig megfogott 70 darab hal és a hozzá párosuló majdnem 8,5 kg-os átlagsúly is már rendkívüli eredménynek számít.
augusztus 26th
Imperial Baits-Carp R Us Bojlisuli csütörtök reggel
Tegnap napközben a hidegfront meghozta a várt hatását.
A fiatalok szépen lassan, de magabiztosan gyarapítják a kilókat. Már szinte mindenki önállóan végzi a behordást. Az éjszaka megjött az első amúr is, melynek súlya jóval a 10 kg felett volt.
Pillanatnyilag 53 darab kifogott halnál jár a kis csapat, ami mellé a 8,1 kg -os átlagsúly párosul!
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »












Friss hozzászólások
1 nap 6 óra
1 nap 9 óra
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 4 nap
2 hét 5 nap
2 hét 5 nap
3 hét 1 nap
4 hét 5 nap