II. Misel Zadravec Carp Baits Kupa 2010 Merenye
2010. október 22-én pénteken a Merenyei víztározón zajló II. Misel Zadravec Carp Baits Pontyfogó kupán a péntek délelőtti mérések alapján kialakult sorrend a három szektor közül az Energofish szektorában, valamint a Silverbaits – B.Richi szektorában tette a legszorosabbá a versenyt. Az Energofish szektor első hat csapata között, valamint a Silverbaits – B.Richi szektorának 2,3,4 és 5. helyezettjei között igazából egy darab nagytestű ponty is döntő szerepet játszhat a végső sorrend kialakulásában.
A csütörtök éjszaka kemény lehűlést hozott, egyre nehezebbé téve az amúgy sem hétköznapi körülményeket. Napközben a csodálatos napsütésben mindenki új energiát gyűjt a véghajrára. Már csak egy éjszaka van hátra és szombaton 10:00 – kor véget ér a lassan már szuper extrémnek nevezhető embert próbáló 115 órás megmérettetés, de addig még sok minden változhat! A péntek délelőtti mérlegelések utáni összesítőt a délutáni mérlegelések alkalmával még megkapják a csapatok. A verseny végéig már további információt nem kapnak a verseny állásáról, ezért a versenyt lezáró eredményhirdetés alkalmával derül csak ki, hogy melyik csapatnak sikerült a véghajrában a másik elé kerülnie.
A Silverbaits – B.Richi szektorában nagy csata folyik a Master Carp Baits Team és a Pelikán Team 2. csapata között a szektor második helyért, amelybe még egy nagy hajrával a mai napon szépen teljesítő Prologic DD Baits Team és a Kapásjelző Horgászbolt csapata is beleszólhat.
Helyezés Csapat Neve Szektor - Horgászhely________Súly/kg ____Pont
1. Misel Zadravec Carp Team HU Silverbaits - B.Richi - 12 267,09 - 360,18
2. Fish Hunter Team King Baits - 6 109,62 - 178,25
3. Prince Carp Team Energofish - 8 90,37 - 119,58
4. Pelikán Team 2. Silverbaits - B.Richi - 20 124,26 - 167,69
5. Hypred Team Energofish - 11 89,04 - 103,07
6. Energo Team King Baits - 29 30,11 - 50,09
7. Master Carp Baits Team Silverbaits - B.Richi - 21 106,96 -148,54
8. Carp Fishing Team Energofish - 28 63,33 - 95,02
9. Silverbaits Comp Cafe Team King Baits - 5 31,33 - 38,94
10. Prologic DD Baits Team Silverbaits - B.Richi - 18 98,49 -124,34
11. Kapásjelző Horgászbolt Silverbaits - B.Richi - 17 84,46 -106,90
12. Duna-viv Team Silverbaits - B.Richi - 13 70,72 - 83,41
13. King Baits Team Energofish - 7 53,83 - 81,57
14. Zadravec Carp Team SK Silverbaits - B.Richi - 19 67,79 - 76,85
15. Silverbaits Team II. Energofish - 24 45,79 - 61,84
16. Team Carpfanatyc SK Energofish - 9 45,19 - 60,14
17. Octopus Carp Team Energofish - 23 50,58 - 59,32
18. Pelikán Team 1. Silverbaits - B.Richi - 16 37,52 - 42,66
19. Starbaits Team Energofish - 27 25,12 - 37,65
20. Starbaits Team Slovenia Silverbaits - B.Richi - 22 13,11 - 19,66
21. Szuper K-Karp Team King Baits - 2 11,59 - 15,07
22. Geri Security Team Energofish - 25 11,37 - 14,78
23. Boel Baits Hungary Team King Baits - 31 8,51 - 8,51
- Blue-Fish Team King Baits - 4 00- 00
- Carp-Mania Team Szlovákia King Baits - 1 00- 00
- Midi Carp Team SK King Baits - 30 00- 00
- Nyeső Carp Team King Baits - 32 00- 00
- Silverbaits Team Silverbaits - B.Richi - 15 00- 00
- Stüszi Carp Team King Baits - 3 00- 00
- Szi-Tóth Carp Team Energofish - 26 00- 00
- Szőke Carp-ABK-DT Team King Baits - 33 00- 00
Összesen: 1536,18



Friss hozzászólások
4 nap 8 óra
5 nap 13 óra
1 hét 2 nap
4 hét 6 nap
5 hét 4 nap
7 hét 13 óra
8 hét 3 nap
9 hét 2 nap
9 hét 4 nap
10 hét 1 nap