Nash Junior Bojlistábor 2013

dec 4 2013

A horgászat csak a kívülállóknak, ezzel a különleges szabadidős tevékenységgel nem igazán foglalkozó embereknek tűnik egyszerű tevékenységnek. Aki viszont aktívan műveli, tisztában van a tanulási folyamatokkal, nehézségi fokaival. A horgásszá válás nem egyik napról a másikra következik be, egy hosszú folyamat végeredményeként lehet eljutni arra a szintre, hogy megismerjük a halakat, tisztában legyünk táplálkozási szokásaikkal, vagy akár megtaláljuk őket minden időjárási viszonyok közepette. Viszont csak akkor válhatunk igazán érett, vízen, vízparton mozgó horgásszá, ha már gyermekkorunktól kezdve foglalkozunk a horgászattal.

Felnőtt korban ez már nem annyira egyszerű, de nem is megoldhatatlan feladat. Akár barátok és horgászcimborák is segíthetnek, de talán a legtöbb tapasztalatot, tudást, a horgásztáborokban szerezhetjük meg.

A merenyei Nash Junior bojlistáborban a csalizási és etetési technikáktól kezdve egészen a bojli készítésig szinte minden a programban szerepelt. Az alapokat minden horgászpalánta elsajátíthatta és ennek köszönhetően pár lépéssel közelebb kerülhettek ahhoz, hogy mesterhorgász váljon belőlük.
Egy horgásztábor lényege tulajdonképpen az, hogy rövid időn belül minél több tudást szívjanak magukba a tanulni vágyó horgászok.
Így történt ez 2013. június 30-július12-ig zajló bojlistáborban, 2 turnusban, Merenyén.
Az első táborra 12, a másodikra 10 diák jelentkezett. Különösen örültem annak, hogy az idei táborba egy Osztrák fiú is jelentkezett.

Vasárnap délelőtt érkeztünk a tóhoz segítőimmel Somogyi Somával, Pártl Mátéval és Baráth Gergővel. Ők hárman a Nash magyarországi fiatal„teszthorgászai”. Rövid időn belül kialakítottuk a táborhelyet és vártuk a délután érkező ifjú titánokat. A nap hátralevő részében felállítottuk a sátrakat, az esti órák pedig az ismerkedéssel és a tábor szabályainak, heti programjának ismertetésével teltek.

A tábor ideje alatt a tanoncok párokban horgásztak.
Bejött amit az időjárás előrejelzés mutatott, 13 napon keresztül végig verőfényes napsütésnek örvendhettünk. A nyári kánikulában a bojlis palánták önfeledten fürödtek, szórakoztak.
Köztudott, hogy a bojlis horgászat hihetetlen népszerűségnek örvend Magyarországon. Ezzel a csodagolyóval történő csalizás egyre több horgász fantáziáját mozgatja meg. Fogósságával kevés csali vetekedhet, főleg abban az esetben, ha saját készítésű házi bojli kerül fel a hajszálelőkére.
Ezért a hétfő délelőttöt bojli gyúrással töltöttük. Az alapanyagokat a Nash Hungary szolgáltatta a tábor lakóinak. Mindkét turnusban azonos fajta bojlit készítettünk. Nyári kánikulában, mindenféleképpen ajánlatos volt egy büdös ízvilágot választani (Monster Crab). Csalijainkat a bojli fajtájának megfelelő liquiddel locsoltuk be. Kipróbálhatta minden tanonc a Nash legújabb Pop-up bojlijait is, nem kis sikerrel.
A srácok a bojli gyúrást nagyon élvezték, mert volt, aki még nem csinált ilyet. Akik már rutinosak voltak a gyártásban, azok jó tanácsokkal látták el társaikat.
Amikor már a bojlik elkészült és mindenki startra készen állt, kezdetét vehette a bójázás. A gyerekek párosával használtak egy bóját. Jó tanácsként elmondtam, hogy ne dobótávolságra tegyék le bójájukat, mert az itt eltöltött horgászataim során azt tapasztaltam, hogy több halat fogtam a 150-200 méterre behúzott szerelékemmel. A víz nagyon meleg volt, közelebb volt a 30 Celsiushoz, mint a 20-hoz. Mélység 160-180cm elég iszaposnak mondható.
A tábor folyamán a már említett friss bojlival és a Nash legfogósabb csalijával Monster Pursuit-tel horgásztunk.
Rövid időn belül „beérett az etetés” és megindultak a kapások. Vacsoránk után, tábori beszélgetéssel és kártyázással töltöttük el a lefekvés előtti időt.

Éjszaka nem volt annyi kapás, mint nap közben, ami nem is volt baj, mert mondhatni üdén és frissen kezdhették a napot az ifjak.
A tábor során nagy hangsúlyt fordítottunk arra, hogy a résztvevőknek az etetőanyagoktól elkezdve egészen a horgokig minden a rendelkezésükre álljon.
A hét folyamán különböző kötéseket tanultak a tanoncok. A tábor fő szponzora jóvoltából a Nash termékekből igen fogós végszerelékeket alakítottunk ki. A két turnus ideje alatt alig volt halvesztésük a táborlakóknak.
Mindenki nagyon meg volt elégedve a termékekkel olyannyira, hogy azóta is azokat a horgokat és előkezsinórokat használják. A legnagyobb sikere a Twister horgoknak volt. Előkének kombinált Triggalink szereléket készítettünk közösen. Erről azt érdemes tudni, hogy rugalmas fonott előkezsinór, amely nedvesség hatására úgy viselkedik, mint az erőgumi. Talán ezért is volt olyan kevés halvesztés a táborban.
Megismerhettek a táborlakók egy teljesen új módszert (Kevin Nash új fejlesztése), hogy miként „csaphatjuk” be a pontyokat egy kicsi lebegő légynek tűnő műcsalival. Ezt a műcsalit Zig Bugnak hívják (Angliában már előszeretettel alkalmazzák). Számos halat sikerült horogvégre csalni ezzel a trükkel.
Ezen kívül különböző Pop up és hóember szerelékeket is kötöttünk de a legtestesebb pontyokat süllyedő csalikkal fogtuk.
A párok azon „agyaltak”, hogy hogyan tudnák a nagyobb testű halakat a horguk végére csalogatni. Előfordult olyan csapat, aki 2 db 22mm bojlit fűzött a hajszálelőkére. A kevesebb kapást sem bánták, csak a zsákmány tehetősebb legyen.
A tábor első percétől fogva panaszuk nem lehetett a horgászoknak, mert a kánikula ellenére sorra fogták a 7-21kg közötti példányokat. Ritka számban ment, hogy 6kilógramm alatti potyeszt akasztottak volna. Mindkét turnus második napjára már minden pecás fogott pontyot
Szerdán, a reggeli után, kvíz játék következett. A vakáció ellenére, rövid időre „visszaültek az iskolapadba” a tanoncok. A teszt, 25 kérdést tartalmazott, ami a táborozásról, állatvilágról, horgászatról és főleg a bojlizásról szólt.
Csütörtök Reggel 8 órakor kezdetét vette a 24 órás tábori bojlisverseny, amelyben csak az 5kiló feletti pontyokat jegyeztük. Innentől kezdve mintha a halak még jobban kedvezni szerettek volna a vakációzó gyermekeknek. Varázsütésre jöttek a termetesebb sárga hasúak. Bográcsos vacsoránk után kezdetét vette az utolsó felvonás, a záró est, amikor minden kifogott halnak komoly jelentősége volt a versenyben, mert egy-két kiló volt csak a különbség a csapatok között. Péntek délelőtt ünnepélyes eredményhirdetés után elérkezett a tábor vége, aminek senki sem örült. Valaki több, valaki kevesebb halat fogott, de a jó hangulatban nem volt hiány.
Mindkét táborban közel 700-800kg halat fogtak a fiatalok, 8.4 illetve 8.6kg átlagsúllyal. Le a kalappal a srácok előtt!

Az első turnus legnagyobb halát Czipóth Dénes fogta, 21.80 kg tükörponty !!!!!
A második turnus legnagyobb halát Szorre Patrik (15.55 kg) fogta.
Úgy gondolom, ha a gyermekek már a horgászattal történő ismerkedés korai szakaszában magukévá teszik a halakkal történő kultúrált bánásmód elvét az nem tűnik el nyomtalanul a későbbiek során sem.
Csak így biztosíthatjuk a halakban gazdag jövőt a vízparton történő felhőtlen szórakozást.
Ezúton szeretném megköszönni a Nash Hungary-nek illetve Polo Transz Kft.-nek és nem utolsó sorban a két tógazdának, Regős Gyurinak és Szakcsi Józsinak hogy eme vadregényes, csodálatos tavon táborozhattunk.

Horgásztársi üdvözlettel: Szikszai Zsolt

Képek: